Monday, November 13, 2023

Terepgyakorlat (országos) - Mikóháza (2023.10.17.-20.) - 2. nap

 2. nap – Mikóházai érzékenyítő túra (vadászat témakör), Magyar Nyelv Múzeuma

 

A második nap első fele a vadászat körül forgott. A gyülekező ponttól traktorral mentünk a túra kiinduló pontjára, és még egy folyón is átkeltünk vele, ami egy felejthetetlen élmény volt. 


A program során szó volt többek között a farkasokról, védett állatokról, a vadászat szabályairól, trófeákról és a vadásztársaságokról. A legérdekesebb információ szerintem az volt, hogy a hangtompító igazából csak csökkenti a fegyver hangját, de teljesen nem szünteti meg.


A programot a fácán neveldében zártuk, ahol néhányan megkísérelték

megfogni a madarakat, kisebb-nagyobb sikerrel.


            Ebéd után a Magyar Nyelv Múzeumát jártuk végig. Sok interaktív eleme volt ennek a kiállításnak. Volt régi szavak jelentése játék, amin nagyon sokat röhögtünk, mert a tippjeink totálisan mások voltak, mint az igazi jelentésük. Ki lehetett próbálni, hogy a régi töltőtollal milyen volt írni. A múzeumi túránk fénypontja a társasjáték volt, amit az engedettnél kicsit több személlyel játszottunk, így elég vicces szituációk alakultak ki belőle. 


            Az a tanárunk, aki a Varázslatos Iskolabuszt vezette, nagyon szereti a geoládákat. Kiderült, hogy a múzeumhoz közel is van egy ilyen láda, így hazafele menet útba is ejtettük. Mivel a geoláda pont a szlovák-magyar határon volt, és csak a szlovák oldalon volt parkoló, ezért ott tettük le a járművet. Így elmondhatjuk, hogy külföldön is jártunk a terepgyakorlat alatt.


            Vacsora után mi hallgatók beszélgetéssel, kártyázással és táncolással töltöttük az estét, ami nagyon jóra sikeredett.







No comments:

Post a Comment

Terepgyakorlat - Normafa (2024.05.03.)

  A mostani terepgyakorlat helyszíne a Normafa volt. Egy kicsit kitűnt a többi terepgyakorlat közül, ugyanis most különböző telefonos applik...